Napfény járja át a szívem újra, egy szál burkinit hoztam el az útra

Alig csaknem másféltizedszáz napja látott napvilágot, mi több, sírt föl a szeretlekmagyarorszag.hu internetes online weboldal hasábjain a nyár egyik talán - vagy talán mondhatom: nem is talán - legfontosabb cikke, Kiss Alexandra pennájából, már a címe is szívet melengető: 

„Miért ütközünk mellekbe és kilógó fenekekbe az utcán?”(Ha elárulhatok egy apró szakmai kulisszatitkot az olvasónak: mi, szerkesztők egymás között úgynevezett okos-fontos anyagoknak nevezzük az ilyeneket, amelyek kellőképpen fontosak és okosak az adott tekintetben. Tehát ez mindenféleképpen egy úgynevezett okos-fontos anyag volt, bár meglehet, inkább okos, mint fontos.)

Kiss Alexandra a fiatal magyar lányok öltözködését, illetve éppenséggel „nem-öltözködését” vette vitriolos górcsöve alá, görbe tükröt tartva a kánikulai hőségszerte falatnyi textilekben, tisztesség ne essék szólván, csaknem meztelenül flangáló hölgyikék elé, akik domborulataikat lenge ruházatuknak köszönhetően közszemlére téve keltenek megbotránkozást a szerző körében. Az írás a „villantós lányok” – így nevezi őket szellemesen a cikkírónő – egyre szélesebb körű megjelenésének miértjeit kutatja. Egy rövid idézet erejéig hadd citáljuk a hivatkozott cikket:

Derékig felhúzott sort, ami csak a fél hátsót fedi el, köldökvillantós, pántos top, amiben még a legkisebb mellek is simán kilátszódnak, és az alig takaró ruhákkal fordítottan arányos méretű táska. 10-ből 7 lány ilyen szettben sétálgatott, és nem túlzok, ha azt mondom, a legtöbb ugyanolyan fazonú és márkájú darabokban.” Vagy: „Persze ez nem újkeletű dolog, egy ideje divat lett minél kevesebb ruhában megjelenni, de amíg korábban csak a szórakozóhelyeken, illetve fesztiválokon lehetett látni ilyen merész öltözékeket, addig ma már szinte bárhol össze lehet futni olyan lányokkal, akiknek vagy a mellük, vagy a fél fenekük kint van. (Tisztelet a kivételnek!)”

Remélem, nem lövöm le ezzel a szpoilert, de a szerzőnő elsősorban a korlátokat nem ismerő közösségi médiafogyasztást, illetve az asztalra semmi le nem tévő kereskedelmi médiás és online „celebek” káros hatását véli fölfedezni a jelenség hátterében, valamint a tinédzserek túlságosan szabatos életfelfogását, amely ebben az életkorban sajnos sokaknak sajátja.

Vizuálisabb típusú olvasóink kedvéért bemutatnánk néhány tipikus budapesti utcaképet: 


Elöljáróban szeretném leszögezni először is: bár nem értek egyet a magyar kormány diktatórikus genderszak-megszüntető habitusával, de arany középútként magával a genderrel sem.

Álláspontom szerint a férfiak férfiak, a nők pediglen nők, és ennél jobbat, Churchillel szólva, még senki sem talált ki.

Hogy visszatérjek cikkünk témájára: jómagam úgyszólván szinte születésemtől fogva, genetikailag ellenállhatatlan vonzalmat érzek a meztelen nők vonatkozásában, eképpen tehát egyáltalán nem volna ellenemre a Kiss Alexandra által megénekelt, a fantázia számára kevés teret hagyó, az erkölcstelenséget súrolóan lenge öltözet és csatolt részei. Sőt, néha bizony úgy érzem, nem ütközöm elég mellbe az utcán. 

Hanem ellenben ugyanakkor megértem a szerzőnő magasabb piedesztálból táplálkozó aggodalmát: hiába csorgatom én szívesen a nyálamat, ha ezzel bizony csak oda jutunk, hogy egyik túlzásból a másikba esve,

erkölcsi értelemben ássuk alá állampolgári közösségünk alapvető értékeit.

Magyari Péter kollégámhoz - vagy talán mondhatom: barátomhoz - hasonlatosan magam is szoktam úszni egyébként. És sajnos nem tudom nem észrevenni, még az úszószemüveg biztosította, erősen korlátozott békaperspektíván keresztül is, hogy ilyenkor, nyáridőn, amikor az uszoda melletti strand is tárt kapukkal várja a hűsölni vágyókat, milyen „divatbemutatókat” tartanak egyes hölgyikék sőt hölgyemények: 

falatnyi bikinik, horgászzsinórnak is vékony bugyik, és olyan melltartók, amelyek nemhogy takarnának, de még többet is csinálnak abból, ami látszik…

És a legaggasztóbb, hogy nem csak a hajadon főtt szingli tinédzser- és huszonéves lányok, de bizony kicsinyeikkel együtt érkező kismamák is „bevállalják” ezeket a visszafogottnak vagy pláne decensnek egyáltalán nem nevezhető „ruházatot”, már ha egyáltalán ruházatnak lehet nevezni azt a pár négyzetcentiméternyi anyagot.

(Csupán zárójelbe merem ideírni, bár megérne egy-két külön misét: megfigyelésem szerint lassan bölcsődeéretté válik az a korosztály, amelynek mamijai között igen nagy számban található - a költővel szólva - „picsáig varrt gádzsi”. Érdekes lenne megfigyelni a kicsinyek fejlődő pszichéjére és vice versa gyakorolt hatást. Vajon összefirkálják egymást tetőtől talpig zsírkrétával, mihelyst lehetőségük adódik rá? Mi lesz majd a gondozónő/óvónéni hivatkozási alapja, ha meg akarja nekik tiltani? És a többi és a többi.)

Visszatérve azonban a hiányos öltözékben strandoló emberkékhez: „de hiszen mi a rossz ebben?” - kérdezhetné a naiv/tök hülye olvasó; „Tikkasztó nyáridőben, amikor ég a napmelegtől kopár szik sarja, ugyan miben strandolnának? Neccbundában?”

A válasz egyáltalán nem költői, sőt. Bizony, léteznek országok, ahol képesek megoldani ezt a problémát, ahol a hagyományos értékek tiszteletben tartása mellett is megvalósítható teljesértékűen a strandolás, fiatal nők esetében is. Olyan országokra gondolok, mint Szaúd-Arábia vagy Irán, ahol még nem felejtették el Berzsenyi Dániel mai napig örökérvényű sorait: „minden ország támasza, talpköve/A tiszta erkölcs…”, ellenkező esetben pedig könnyen rút sybaríta váz kerülhet sorra. Vagy még rosszabb. Nem véletlen, hogy a Kövér László-i értelemben vett identitásukat a segg- és csöcsvillantós korszellemmel szemben is őrző országok egyikét sem forgatta föl a nagy századok érckeze.

A Marks and Spencer 2016-os, morálisan megingathatatlan fürdőruhamodellje.Fotó: AFP/Marks and Spencer

Le kellene tehát számolnunk végre a nyugati kultúrfölényeskedő, emberjogi-fölvilágosodott pöffeszkedésből táplálkozó burkiniellenes hisztériával, és visszatérni arra a sziklaszilárd erkölcsi talapzatra, amely megfelelő UV-védelmet biztosít és egyszersmind a közös nemzeti jövő záloga. 

Természetesen: tisztelet a kivételnek.

Addig is jó szívvel, tiszteséggel, becsülettel ajánlom a „Miért ütközünk mellekbe és kilógó fenekekbe az utcán?” című cikk szerzőjét az aktuális fideszes kultúrkampf  Panzergrenadiertruppéjának figyelmébe, ha már úgyis keresik az új idők új Esterházy Péterét illetőleg új Parti Nagy Lajosát.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.