Nemzeti jelképünk, zimmerállatunk: a dunai gyilkos bálna

Tényleg nem szerettem volna, de muszáj megint, ismételten finázni. Irodális allokációnk tudniillik történetileg úgy hozza nap mint nap, hogy rendszeresen személygépjármű-közlekedni vagyok kénytelen (kelletlen) az éppen megnyitásra álló nedves világbajnokság enblemantikus helyszíne, a Parlamenttel szemező ugrótorony és környéke előtt, azaz a Bem rakpart vidékin.

Mellékszálanként jegyzem meg, hogy ugyebár ez a helyszín kúrta széjjel egész nyárra Buda (és Pest) közlekedését, a Red Bull Air Race szíves közreműködésével. De ez van, mese meg nincs, be köll nyelni, magasabb érdek is van a világon, például a nemzeti turistacsalogatás, látványilag, mert ugye a világ népességének iksz plusz száz százaléka nézni fogja az óriás toronyugrást, hiszen köztudomásúlag az óriás toronyugrás a világ egyik legnépszerűbb sportja, oszt az óriástoronyugrás-néző  miközben óriás toronyugrást néz, látja majd a Parlamentet is, országimázs kerül sorra, és azon nyomban azt gondolja, hogy

ínye, anyu, ezt nézzed mán, micsoda fáintos neogót ripityom ez itten, turisztikailag, már nyomom is befele desztinációnak!

Azzal, egyik lába itt, a másik ott, illa berek, nádak, erek, már csöngeti is a konvertibilis valutát a külkereskedelmi aktívumba befele! (Budapest egy fontos ország lett, na.)

Üröm az ürömben, hogy az ultimátus turizmuscsalogatónak szánt torony maga egy gigantikus állványzat, semmi más, pont annyira esztétikus, mint bármelyik homlokzatfelújítás vagy a tatabányai Vadorzó akna tornya. Turisztice. Országimázsnak nem rossz, legalább őszinte.

Szegény Bol-Dog itt még szolgálatban volt, a Nemzetközi Úszószövetség küldötteit ijesztgette.

Persze, nyilván lehet majd olyan szögből kamerázni, hogy csak a röpüllő sportolló meg megette a Parlament látszódjék, és ámuljék a tévénéző, de ettől még a helyszínen tartozkodó, létező turista nem lát semmi mást – hetek óta! –, csak ocsmány állványokat, rácsokat, konténereket, aggregátokat, kordonokat, láthatósági mellényeket, hogy a komplett Víziváros, ami normál esetben a főváros egyik legvállalhatóbb része volna látványilag,

konkrétan úgy fest egész nyáron, mint a tompai tranzitzóna.

A mellékszállról visszakanyarodnák a főszállra, akkor: ma reggeli munkahelyre történő beközlekedésem során azt tapasztaltam, hogy az aktuális időjárási szellő föllebbentette a fátylat az ugrótorony mellé álmodott nagy méretű díszítőelemről, ami nem mást, mint egy nagy faszobor.

De mit ábrázol a faszobor?

Nem, nem Water Willyt. Pedig az világszenzáció lehetne, mint a budakeszi himnuszszobor, ami egyedülálló zenemű- és versábrázolás, ez pedig még egyedülállóbb szóviccszobor lehetne. Nem győznének nyelvleckéket venni és adni a fináról tudósító nemzetközi vizes tévések, hogy elmagyarázzák ezt a faszobor dolgot.

Szóval, nem, nem Water Willyt ábrázolja Szőke Gábor Miklós világhírű magyar állatszobrász faszobra. Hanem egy… egy…

kardszárnyú delfint,

alvilági nevén gyilkos bálnát. Komolyan. Ezt bírtuk kitalálni. Jó, persze, Bol-dog és Willy után tulajdonképpen örülhetnénk, hogy nem egy úszószemüveges Rubik-kocka vagy egy pillangózó szürkemarha lett.

Bol-dog vs. Cicaman. Illés A. Etele (New York) illusztrációja.

Dehát nem volna szobornak alkalmas őshonos vízi élőlényünk? Kecsege, mondjuk. Hogy messzire ne menjünk. Dunai ingola. Sőreg tok. Botos kölönte. Vaskos csabak. Felpillantó küllő. Vidra. Hód. Nutria? (Az nem őshonos, de kolbászként Alföld-szerte ismert, és értékes prémje igen közkedvelt.)

Most nem fért bele egy őshonos, amikor folyton úgy kergetjük önnön nemzeti identitásunkat, mint bolond ragadozó őn a szélhajtó küszt? Amikor magyarnak furtonfurt magyar kell lennie az akármije is?

Hát miért nem tudott egy kurva menyhalszobor lenni a Duna partján?  Vagy ha már tengeri, hogy a nemzetközi turisták is értsék, akkor lett volna a magyarság lelkületéhez legközelebb álló, szájízének leginkább megfelelő tengeri élőlény:

a fej nélküli hekktörzs paprikáslisztban, koviubival, hogy a keserves úristen rakná a Water Willyját ide meg az oda.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;