A krómplileves az legyen krómplileves, szkázál Kádár elvtárs, és ezzel a politikai programmal mélységesen elégedett volt a társadalom nagy többsége, különösen, hogy Kádár elvtárs következetesen a közösség érdekét helyezte az egyén érdeke elé. Azt már ő sem merte volna hozzátenni, hogy krómplilevesben legyen pépesre szétfőtt kagylótészta az előző napi pörköltből, a paprikás olaj meg vastagon ússzon mindenen, a krumpli legyen mászkos és a többi.
Ezt már én teszem hozzá, illetve megállapítom a fájdalmas tényállást.
Pláne nem mondott semmit Kádár elvtárs a zöldborsófőzelék csiremellrostonnal vonatkozásában (tekintetében/kapcsolatossan), pedig ez a konkrét zöldborsőfőzelék maga a megalvadt posztkádári struktúra, olyan csirizes, hogy szinte egyben ki lehet húzni az egészet a tányérból, föl lehetne tekerni hurkapálcára, és vattacukorszerűen fogyasztani, a tetejét vastagon lepi a nyálkás föleszerű anyag. Benne a csirkemell rostot ugyan nem látott, talán némi olajat és egy kis lisztet bundának, de legalább olyan száraz, mint... mint... mint... na jó, ide nincs jelző, mert a fűrészpor elkopott, és nem is mond semmit, továbbá a magyar éttermekben őshonos csirkemellek önálló kategóriát képeznek a szárazsági skálán, talán Rejtő Jenőnek lett volna valami elvetemült sivatagi hasonlata.
A fenti képek és szövegek nem valami népkonyhán, kórházi menzán, gyorsbüfében készültek, hanem egy népszerű belbudai étteremben, ebédidőben, 2100 forintért.
Amennyiben ön követős hangulatban van, kövesse a népszerű szerzőt az ismert közösségi oldalon, ITT!